A Tétényi-fennsík a főváros budai oldalát szegélyező zöld gyűrű egyik értékes területe, mely számos védett növénynek és állatnak ad otthont.

A fennsík a Budai-hegység déli előterében helyezkedik el, 100 méter magas peremmel emelkedik ki a Budaörsi-medencéből. Az átlagosan 200 méter tengerszint feletti magasságú terület kisebb mélyedésekkel, árkokkal tagolódva, enyhén lejtve tart a Duna felé.
Közigazgatásilag Budapest két kerületéhez és a környező négy településhez tartozik.
A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése 1999 nyarán – jelentős társadalmi összefogás eredményeként – természetvédelmi területté nyilvánította a fennsík területének 111 hektáros részét.

A fennsík fő tömbjét a miocénban keletkezett lajta- és szarmata mészkő alkotja. A talajlakó élőlények számára a barna erdőtalaj, rendzina, csernozjom talaj jelenti az élőhelyeket. A terület klímája – a dél-délkeleti kitettségének köszönhetően – szubmediterrán vonásokat mutat. Az egykor nagy területeket borító mészkedvelő- és bokorerdők az emberi tevékenység hatására visszaszorultak, helyüket a bokorerdők gyepfoltjainak növényzete foglalta el.
Az elmúlt évszázadban a honvédség használta a területet. A sziklagyepek és a sztyepprétek természetes állapotú állományainak fennmaradása nagyrészt ennek köszönhető.

A fennsík mai élővilágát a sziklagyepek, sztyepprétek fajai jellemzik. A valamikori bokorerdőre csak kis maradványfoltok emlékeztetnek. A spontán erdősülés folyamatában kialakult cserjések új lehetőséget teremtenek a bokorerdők fajainak elterjedésére. A területen – méretéhez képest – sok védett faj fordul elő.

Botanikai értékek

A védett területen és védőzónájában természetes állapotú sziklagyepek és lejtősztyepprétek fordulnak elő. Állományaikban 32 védett növényfaj jelenlétét mutatták ki. A legértékesebb fajok a fokozottan védett homoki kikerics (Colchicum arenarium) és a magyar gurgolya (Seseli leucospermum). A gyepekben állományalkotók az árvalányhajak. Tavasszal nagy foltokban virágzik a bennszülött fehéres csüdfű (Astragalus vesicarius subsp. albidus), a pusztai meténg (Vinca minor), és a selymes boglárka (Ranunculus illyricus). Májusban nyílik Európa legkisebb virágú orchideája, a sömörös kosbor (Orchis ustulata). A borzas szulák (Convolvulus cantabrica) már a nyarat köszönti. A nyár védett virága a pézsmahagyma (Allium moschatum). őszi ritkaság a vetővirág (Sternbergia colchiciflora).

Zoológiai értékek

Több mint száz védett, faunisztikailag értékes állatfaj, különösen ízeltlábúak, előfordulása. A különösen gazdag rovarvilág kiemelt értéke a magyar ősziaraszoló (Chondrosoma fiduciaria). A számos védett éjszakai lepkefaj mellett sok szép pillangó is előfordul, mint a kardoslepke (Iphiclides podalirius) és a fecskefarkú lepke (Papilio machaon). Érdekes a Duna-Tisza közi homokgyepek lakójának, a sisakos sáskának (Acrida hungarica) előfordulása. A területen található négy gyíkfaj között a legértékesebb a magyar vagy pannon gyík (Ablepharus kitaibeli fitzingeri).

Geológiai érték

Karsztos formákban szegény mészkőplató.

Kultúr- és tudománytörténeti emlék

1870-es évekből származó térképészeti pont.

A nem őshonos vagy jövevénynövények közül azokat, amelyek különösen gyakorivá válnak és jelentős területeken, nagy tömegben lépnek fel, inváziós vagy özönnövényeknek nevezzük. Jelenlétükkel a mezőgazdasági és természeti területeken egyaránt kárt okoznak, mivel elnyomják a haszonnövényeket, illetve kiszorítják a honos növényeket a megszállt élőhelyekről, elszegényítve ez által a természetes vegetációt. Az inváziós fajok terjeszkedése napjainkra a természetes élőhelyek pusztulása és feldarabolódása mellett a biológiai sokféleséget leginkább veszélyeztető tényezők között szerepel.

Egy képre kattintva azt nagyobb méretben is megnézheti.

Közönséges parlagfű
(Ambrosia artemisiifolia)

Észak-Amerikából behurcolt széles tűrőképességű gyomfaj, amely elsősorban a zavart, bolygatott élőhelyeken, szántókon, útszéleken szaporodott fel. Hazánkban napjainkra a legveszélyesebb szántóföldi gyommá vált, pollenje pedig a legtöbb gondot okozó allergén.

Magas aranyvessző
(Solidago gigantea)
Kanadai aranyvessző
(Solidago canadensis)

Észak-amerikai eredetű, fészkesvirágzatú évelő fajok, melyek dísznövényként kerültek Európába. Kivadulásukat követően rohamosan terjedő inváziós fajokká váltak. Ártereken, üde vagy mezofil réteken tömegesek. Virágporuk allergiát válthat ki.

Selyemkóró
(Asclepias syriaca)

Észak-amerikai eredetű faj, melyet korábban mint textilipari és mézelő növényt ültettek. Termesztésével felhagytak, dísznövényként való alkalmazása veszélyt jelent, mert elszabadulása következtében főleg homokterületeinken tömeges gyom, akadályozva ezzel a természetközeli társulások regenerációját.

Kaukázusi medvetalp
(Heracleum mantegazzianum)
Sosnowsky-medvetalp
(Heracleum sosnowskyi)

A kaukázusi medvetalp a Nyugat-Kaukázusból származik és dísznövényként került az európai botanikus kertekbe, míg a Sosnowsky-medvetalpnak korábban takarmánynövényként való termesztésével próbálkoztak. Mindkét faj számos helyen kivadult és terjed. Az általuk termelt furanokumarinok érintkezéskor nehezen gyógyuló bőrgyulladást okoznak.

Amerikai alkörmös
(Phytolacca americana)
Kínai alkörmös
(Phytolacca esculenta)

Az amerikai alkörmös Észak-Amerikából behurcolt dísznövény, amelynek egyre nagyobb állományai veszélyeztetik a természetes élőhelyeket. Akínai eredetű, hasonló, de tömzsibb megjelenésű, korábban festő- és dísznövényként termesztett kínai alkörmös főleg a településeken honosodott meg; mindkét faj magját a madarak is terjesztik.

Hibrid japánkeserűfű
(Fallopia × bohemica)

Korábban elsősorban dísznövénykénr betelepített távol-keleti szülőfajok (F. japonica, F. sachalinensis) Európában képződött hibridje. Terjeszkedő sarjtelepeivel egynemű állományokat alkot, amelyekben más növényfaj alig fordul elő. Legnagyobb problémát a természetes, vízparti élőhelyeken való terjedése jelenti.

Fehér akác
(Robinia pseudo-acacia)

Őshazája Észak-Amerika. Élőhelyét erőteljesen átalakítja. Szemben az őshonos fajokból álló erdők gazdag gyepszintjével, az akácosok aljnövényzete fajszegény, benne a nitrogénkedvelő, széles ökológiai tűrőképességű, lágyszárúfajok uralkodnak.

Bálványfa
(Ailanthus altissima)

Ez a kínai eredetű növény pionír fajként viselkedik, bánya- és iparvidékeken erdősítésre és zöldterületi növényként alkalmazták. Elvadult példányaival és állományaival elsősorban városokban találkozhatunk.

Kagylótutaj
(Pistia stratiotes)

Ezt a víz felszínén úszó trópusi hínárnövényt akváriumok és kerti tavak dísznövényeként árusítják. Kiszabadulva rövid idő alatt is meghatározó mértékben boríthatja természetes, főleg állóvizeink felszínét.

Előzzük meg közösen az özönnövények terjedését!