Az év madara az egerészölyv
Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, a sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott „sasok” általában ennek a fajnak a képviselői. Az egerészölyv néhány tízezer példányra tehető hazai állománya állandó, amely télen feldúsul a hozzánk északról érkező példányoknak köszönhetően. Az egerészölyv hazánkban 1933 óta élvez lelövési tilalmat, 1954 óta törvény által védett, természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer Ft. Bővebben
Az év fája a zselnicemeggy
Májusfának, büdöshársnak, gyöngyvirágfának, vadmeggynek, kutyacseresznyének is hívják a hazai erdők egyik legkorábban virágzó fafaját. Az egész Európában elterjedt fafaj termését a kőkorszaki ember is fogyasztotta, napjainkban az erdők élővilágának változatosságát növelő szerepe és esztétikai értéke jelentős. A figyelem középpontjába emelt fafaj magyar neve a szláv eredetű zöld (zelena) szóból vezethető le, ami a korai lombfakadásra utal. Erősen illatos, 15–20 fehér virágból álló fürtös virágzata a mészkerülő erdők patak- és folyómenti részeinek dísze. BővebbenKörnyezetvédelmi ügyek, amelyekkel a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Iroda Környezetvédelmi Csoportja foglalkozik
- Az ingatlanon elhagyott, vagy felhalmozott települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hatósági ügyek
- A települési folyékonyhulladék-gyűjtés és -ártalmatlanítás szabályosságával kapcsolatos hatósági ügyek
- Zajvédelmi eljárás
- Levegőtisztaság-védelmi ügyek
- Fás szárú növények védelmével kapcsolatos hatósági eljárás
- Parlagfűvel és egyéb, az emberi egészséget veszélyeztető (allergén) gyomnövényekkel kapcsolatos eljárás
- Állatvédelmi feladatok
- Veszélyes állatok tartásának engedélyezése
- Állattartási előírások
- Állatpanzió, állatmenhely engedélyezése
- Méhekkel kapcsolatos feladatok
- Kóbor ebek befogása
- Állattetemek elszállítása
A Greenfo hírei
- Bíztató tendenciák a ragadozó madarak állományában
- Zéró tolerancia a madármérgezésben
- Nemsokára leáll a Brent olajmező
- A nemzeti megmaradás programja a földről és a vizekről
- 16 milliárd a vörösiszapos mezőgazdasági talaj cseréjére
- Villámzuhanyt ajánlanak a délkelet-angliaiaknak
- Emberi jogokat a cetféléknek!
- Műleveles energia termelés
- A Tece-patak kotrásáról
- Száll a vörösiszappor
2012. február 23-a, csütörtök, Alfréd napja van, ez az év 8. hete.
Időjárás ma délelőtt: 095, -4°C, ma délután: borult, 6°C.
Környezetvédelmi pályázatok
- Komposztáljunk együtt Budapesten!
- Ők is köztünk élnek
- Újrahasznosítás
- Pályázat lakóépületek energetikai korszerűsítésére
- Pályázat oknyomozó cikkek elkészítésére
- Zöld udvar / KMOP-5.2.2/B-09-2f-2010-0003
- Ablakon Bedobott Pénz
- Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerése
- Fotó poszter pályázat a vízről VI.
- Európai rövidfilm pályázat
- Kiemelt turisztikai termék - és attrakciók fejlesztése / DAOP-2.1.1/G-11
- Micro-Projektek támogatása 2011 / JCI-MICRO-2011
- Támogatás kedvezményes balatoni osztálykirándulás/erdei iskola szervezésére
- Én egy szelektív ember vagyok!
- Egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatása / ÚSZT-2011-KÉMÉNY
- Természetvédelmi ösztöndíj
- Harmadik pályázati felhívás magyar-horvát közös határmenti fejlesztésekre / HU-HR
- Szakmai gyakorlat megszerzésére Németországban
- Tér-kép
- Megújuló energiahordozó felhasználását elősegítő, használati meleg víz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszer kiépítése alprogram / ÚSZT-ZBR-NAP-2011
- Közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alap kompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában / TÁMOP-3.2.3/A-11/1
- Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése (DDOP) / DDOP-5.1.5/B-11
- Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal / KEOP-2011-4.2.0/B
- Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (E-környezetvédelem) / KEOP - 6.3.0/09-11
- Megújuló energia alapú térségfejlesztés / KEOP-2011-4.3.0
- Helyi hő, hűtési és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal / KEOP-2011-4.2.0-A
- A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése / KEOP-2.3.0/11
- Kedvezményes erdei iskola és nyári táborozás
- Az Európai Unió Kutatásfejlesztési és technológiai 7. keretprogramja (2007-2013) aktuális felhívásai
- Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások
© 2010 Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal: 1221 Budapest, Városház tér 11. Tel.: *229-2611, fax: 229-2697, e-mail: onkormanyzat@bp22.hu
Honlapszerkesztő: Papp Tibor, e-mail: szerk@bp22.hu, tel.: 06-30-602-0122